Ha megkérdeznek, miért vagy együtt valakivel, valószínűleg az érzelmeidről kezdesz beszélni. Pedig a kapcsolatokat sokféle erő tartja össze, és ezek közül nem mindegyik az, aminek látszik. Van, amelyik belülről köt, a két ember között és van, amelyik kívülről szorít össze, mint a satu.
Ez az esszé először azt veszi végig, milyen minőségű kapcsolatok léteznek két ember között. Aztán a legmélyebb forma, a szerelem mögötti erőket vizsgáljuk. Végül pedig arról lesz szó, amiről a legritkábban beszélünk: a kapcsolatokról, amelyeket nem vonzalom tart össze, hanem fenyegetés.
A kapcsolatok három minősége
Nem minden kapcsolat egyforma, és a legtöbb csalódás abból fakad, hogy valaki mélyebbnek hisz egy kapcsolatot, mint amilyen az valójában. Kezdjük tehát a pozitív összetartó erőn alapuló kapcsolatokkal.
A kollegiális/bajtársi kapcsolatot egy közös helyzet vagy közös cél hozza létre. A munka, a képzés, a sport, egy közös nehéz élethelyzet. Ez valódi és sokszor intenzív kapcsolat, de van egy tulajdonsága, amit érdemes ismerni: kívülről táplálkozik. Amint a közös helyzet megszűnik, a kapcsolat gyengülni kezd. Évekig kávézhatsz minden reggel ugyanazokkal a kollégákkal, aztán a munkahelyváltás után néhány hónap alatt elhalványul az egész. Nem azért, mert bármelyikőtök rossz ember lenne, hanem mert a kötelék nem a személynek szólt, hanem a helyzetnek.
A barátság alapja már nem külső cél, hanem a belső értékrend hasonlósága. Az érdeklődés, az életszemlélet, az ízlés közelisége hozza létre és mélyíti el. Ez tartósabb kapcsolat, mert belülről táplálkozik: akkor is megmarad, ha az élethelyzeteitek szétválnak. Kollegiális kapcsolatból lehet barátság, de nem lesz mindenki a barátod, akivel egy irodában ülsz. Ehhez a közös helyzeten túl az értékrendek találkozása is kell.
A szerelmi kapcsolat a hétköznapi emberi kapcsolatok legmélyebb formája. Akkor jön létre, amikor két ember kölcsönösen vonzónak találja a másikban az általa képviselt nemi minőséget, és emberileg alkalmasnak érzi a mély, tartós kötődésre. Ez a felismerés szubjektív: kívülről soha nem érthető meg teljesen.
Ami a szerelem mögött dolgozik: a két minőség
A szerelmi vonzalom mélyén két alapminőség tánca zajlik: a férfi és a női minőségé. Ezek jellemzően a férfihoz és a nőhöz kötődnek, és az ősi szerepek szintjén így is írjuk le őket, ugyanakkor mindkét minőség valamilyen arányban minden emberben jelen van, és minden kapcsolatban mindkét irányban mozgunk.
A férfi minőség kifelé árad és irányt ad. Célt tűz ki, kezdeményez, kereteket szab, lelkesít, vállalja a konfliktust, kimondja az ellenvéleményt, teret tart. A női minőség befogad és teret teremt. Figyel, megért, együttérez, érdeklődik, követ, hagyja a másikat kibontakozni, és képes lelkesedni azért, amit a másik elindított.
A párkapcsolatban ez a két minőség ősi, ösztönös szerepek formájában ölt testet. Ezek mélyen beágyazódott elvárások, amelyek a vonzódás és a hosszú távú elköteleződés alapját adják.
A férfi oldal három ősi szerepe
Az ellátó és biztosító képes és akar önmagán kívül másokat is eltartani: meg tudja teremteni egy család számára az anyagi biztonságot. Ez megjelenhet a biztos megélhetésben és munkahelyben, a sikerben és a karrierben, az elismert tehetségben, például a sportban vagy a művészetben, a gáláns gesztusokban, amikor a férfi fizeti a számlát vagy ajándékot ad, a közösség iránti nagylelkűségben, és abban, hogy segít a nő feladatainak és problémáinak megoldásában.
A védelmező meg tudja és meg akarja védeni a nőt, aki az első számú a számára. Ennek formái az egészség, a fizikai erő és a kitartás, a problémamegoldás, a szellemi képességek, a hozzáértés, a tudás és az intelligencia, a bátorság, vagyis a képesség, hogy megállja a helyét akkor is, ha befelé fél, valamint az érzelmi stabilitás nyomás alatt.
A teremtő és nemző családot akar alapítani a nővel, közös gyermekeket. Megjelenési formái a kezdeményezés és a csábítás, a figyelmességek és a bókok, a szexuális kompetencia, a nő kielégítésének képessége, a gyermekvállalás és a családalapítás, az apai szerep hiteles betöltése, valamint a beilleszkedés a tágabb családi körbe.
A női oldal három ősi szerepe
A befogadó a szépségével és a női energiájával vonz és csábít: meghívja a férfit, és lehetőséget ad neki az egység élményének megélésére. Megjelenési formái a szépség, a nőiesség és a vonzás, az, hogy a nő szeretettel megérti és elfogadja a férfit, az intimitás és a szexualitás, az anyai szerep, valamint a család egységének őrzése.
A gondoskodó és segítő gondoskodik a befogadottakról, és feltölti a férfit azokkal az energiákkal, amelyek a céljai, a küldetése betöltéséhez kellenek. Ha a férfi nem használja fel ezeket az energiákat, vagy nincs valódi célja, a nő idővel máshová irányítja őket (pl gyerekek, más család tagok). Ennek a szerepnek a formái a szerető figyelem, a meleg otthon megteremtése, a háztartás és a főzés. De ugyez a szellemi energia adás is: a lelkesítés, amely szárnyakat ad a férfinak, a gondoskodó érzelmek, amelyekkel körülveszi a családot, és az empatikus, támogató jelenlét a férfi nehéz élethelyzeteiben.
A fejlesztő és motiváló növeszteni, fejleszteni akarja azt, amit befogadott. A nő ösztönösen érzi a férfi gyengeségeit és személyiségének kiforratlan oldalait, ezért folyamatosan, finoman próbára teszi ezeken a területeken, hogy a férfi legyőzze a gyengeségeit és felnőjön a képességei csúcsára, a család fennmaradása és gyarapodása érdekében. Megjelenési formái a párkapcsolatban: a fejlődés ösztönzése, és amikor a férfi motivációja elakad, a magasabb célok felé terelés női eszközökkel. Ugyan ez az erő alakítja ki a nőben a családalapítás vágyát és a gyereknevelés ösztönét is.
A kiáradás és a befogadás összhangja
Sokszor, tévesen az gondoljuk szeretetnek, ha adunk valamit a másiknak. Tárgyakat, időt figyelmet, kedvességet, energiát. De a szeretet nem az amikor valamilyen megfontolás alapján jót cselekszünk a másik érdekében. A szeretet az, amikor az adásunk (azaz kiáradás) és a másik fél igénye, befogadása összhagban van, és ez egy fontos különbség. Akkor vagyok szeretetteljes, ha úgy adok figyelmet energiát kedvességet a másiknak amikor neki erre szüksége van és a másik fél erre befogadó.Ebben a folyamatban a kapcsolat során az érzéseinkre hallgatva hol kiáradunk, hol befogadunk, mint két táncos aki leköveti egymás mozgását. A szeretet kapcsolat akkor működik jól, ha nem kell a racionális elmével számítóan végiggondolni, hogy éppen jót teszünk-e vagy rosszat: megérezzük meg, és intuitív módon cselekszünk.
A szeretetkapcsolatban a kulcs a kapcsolódás vonala: az, ahogyan a két ember interakcióban van egymással. A jól működő kapcsolat jellemzője, hogy az interakció során létrejött kiáradások és befogadások minél nagyobb összhangban vannak egymással.
Mindannyiunk személyiségének jellemzője az az érzelmi komfortzóna, amelyen belül erőfeszítés nélkül tudunk kiáradók és befogadók lenni. Az alábbi ábrán a csúcsok a kiáradó, a hullámvölgyek a befogadó viselkedést jelölik:
Szeretetkapcsolat akkor jön létre, ha két ember a komfortzónáján belül képes a másik kiáradásaira befogadással válaszolni, és viszont. A következő ábra a tökéletes, feltétel nélküli szeretetkapcsolatot mutatja:
Ebben az esetben az „A" és a „B" személy kiáramló és befogadó cselekedetei tökéletes összhangban vannak, és mindkettőjüknél a komfortzónán belül mozognak. Erőfeszítés nélkül fogadják el egymást: úgy szeretem, ahogy van.
Azt az érzelmi komfortzónát, amelyen belül önazonosan tudunk befogadók lenni egy másik ember kiáramlásaira, intimitásképességnek nevezzük.
A „C" és a „D" személy kapcsolata nincs tökéletes összhangban. Egymás kiáramlásai nem kerülnek teljes befogadásra, vagy a befogadás már a komfortzónán kívülre esik. Az intimitásképességük még nem elég fejlett ahhoz, hogy összhang alakuljon ki: az ütközések érzelmi konfliktust hoznak létre, és gátolják a kapcsolódást. A múlt terhei kétféleképpen rontják ezt a képességet. A korábbi rossz mintáink beszűkítik az érzékelésünket, ezért nem vesszük észre, mikor és mekkora befogadásra van szüksége a másiknak. A régi sérülések lenyomatai pedig magát a komfortzónát szűkítik össze, mert félünk, hogy valaki ismét fájdalmat okoz.
Amikor nem vonzalom köt, hanem fenyegetés
Eddig arról volt szó, mi köt össze két embert belülről. De rengeteg kapcsolatot nem ez tart egyben.
Képzelj el két katonát, akik golyózáporban lapulnak egymáshoz szorulva a fedezék mögött. Kívülről nézve ez a legszorosabb emberi közelség: egymás testéhez préselődnek, együtt lélegeznek, egyikük sem mozdul a másik nélkül. De nem azért bújnak össze, mert vonzódnak egymáshoz. Azért, mert ha nem teszik, meghalnak.
Az összetartó erő itt nem a két ember között van. Kívülről jön, és nem vonzás, hanem fenyegetés.
Pontosan ez a szerkezet működik nagyon sok párkapcsolatban is. A felek már évek óta nem táplálják egymást, a közelség kihűlt, de a kapcsolat áll, mert kívülről szorítja össze valami. A közös hitel, amit egyikük sem tudna egyedül fizetni. A háztartás, amit külön-külön nem tudnának fenntartani. A gyerekek, akik előtt tartani kell a látszatot. Vagy egyszerűen a kérdés, hogy mit szól a rokonság, mit szólnak az ismerősök, mit szól a világ.
Első pillantásra ez hasonlít a bajtársi kapcsolatra, hiszen ott is a közös helyzet köti össze az embereket. De van egy döntő különbség, és ez a különbség az érzés előjelében van. A bajtársakat egy pozitív érzés tartja együtt: egy hajóban evezünk, közös a célunk, számíthatunk egymásra. Az ilyen párkapcsolatot viszont egy negatív érzés: a változástól, a veszteségtől való félelem. Ezért nevezzük ezt veszteségelkerülő kapcsolatnak. Két ember, akit már nem a vonzalom köt össze, hanem a közös veszteségtől való közös félelem. Együtt lapulnak a fedezék mögött, és ezt hívják házasságnak.
A veszteségelkerülő kapcsolat szabálya egyszerű: pontosan addig tart, amíg a fenyegetés. Amikor a hitel kifut, amikor a gyerekek kirepülnek, amikor a rokonság véleménye már nem számít, az ilyen kapcsolatból egyik napról a másikra elfogy a tartás. Kívülről ilyenkor szokták mondani, hogy harminc év után, teljesen váratlanul mentek szét. Pedig nem váratlanul mentek szét. A kapcsolat már régen véget ért, csak a fedezékre még szükség volt.
Ezzel nem azt állítjuk, hogy a külső kötelékek önmagukban rosszak. Minden tartós kapcsolatban vannak közös terhek, közös felelősségek, és nehéz időszakokban ezek át is vehetik egy időre a főszerepet: ez normális. A kérdés nem az, hogy vannak-e külső kötelékek, hanem az, hogy mi maradna, ha eltűnnének.
Ez az igazi próba, és érdemes magadnak őszintén feltenni. Ha holnap nem lenne hitel, ha nem számítana senki véleménye, ha mindkettőtök meg tudna állni a saját lábán: együtt maradnátok-e? Ha a válasz igen, akkor a külső terhek csak terhek, és a kapcsolat belülről él. Ha a válaszon el kell gondolkodnod, az még nem ítélet, de fontos jelzés: lehet, hogy már nem egymást tartjátok, hanem a fedezéket.
Mi tart tehát össze egy kapcsolatot?
A felszínen sokféle válasz létezik: közös múlt, közös otthon, közös gyerekek, megszokás, biztonság. De ezek közül csak egy dolog köt valóban két embert egymáshoz, és nem a körülményekhez: az, ami köztük áramlik. A figyelem, amit adnak, a tér, amit hagynak, a kiáradások és befogadások összhangja, amelyben mindketten önmaguk lehetnek.
Minden más csak fedezék. És a fedezék mögött össze lehet bújni évekig, akár egy életen át is. Csak éppen azt nem szabad összetéveszteni a szerelemmel.
Bor Zoltán
